Sontara ®

Az ipari törlés csúcsa!

Sontara® törlők

Antisztatikus. A Dupont™ által kifejlesztett, később a Jacob-Holm tulajdonába került Sontara® termékcsalád. Az ipari törlés csúcsa!

A Sontara® nedvszívó gyorsasága lényegesen nagyobb, mint a hasonló törlőké.

A speciális hidroszövési technológia során a Sontara® anyagokat magasnyomású vízzel alakítják ki, ezáltal minden gyenge szálat eltávolítanak, ennek köszönhetően minimális a felületi szöszképződés.

A technológiából adódóan nem tartalmaz kötőanyagokat, impregnált vegyszereket, adalékokat, így ezek nem maradnak a felületen, tisztítás után. Saját súlyának akár öt- hétszeresét is képes magába szívni. Négyzetméterenként ez 0,7 liter folyadékot is jelenthet. Akár többször is felhasználhatjuk így védve a környezetünket. Türkiz színének köszönhetően mind a nedvesség, mind a szennyeződés jól látható rajta.

A kétoldalú Sontara® törlők

Érdesített felületével az erősebb szennyeződések, ragasztó, tinta, festék, olaj, korom eltávolítására használjuk. A sima oldalával tisztára töröljük a felületet. Tökéletesen alkalmas továbbá kézi polírozási feladatokra is. A polír paszta beleül a bordázatba és ez által rendkívül jól és egyenletesen felhordható a felületre.

Dupont Sontara törlők - CUIES Kft.
Dupont Sontara törlők - CUIES Kft.

Sontara® törlők

51 g/m2TulajdonságMéretKiszerelés
7051-K | Sontara®fehér, 51 gr / m227 cm × 33,5 cm50 lap / csomag, 12 csomag / karton
55 g / m2TulajdonságMéretKiszerelés
7030-500 | Sontara®türkiz, kreppelt 55 g / m228 cm × 38 cm Ø 24 cm500 lap / tekercs, 2 tekercs / gyűjtő
7030L2828 | Sontara®türkiz, kreppelt 55 g / m228 cm × 28 cm100 lap / csomag, 10 csomag / gyűjtő
7030-K | Sontara®türkiz, kreppelt 55 g / m227 cm × 33,5 cm50 lap / csomag, 12 csomag / karton
66 g / m2TulajdonságMéretKiszerelés
7087-24 | Sontara®türkiz, 66 g / m224 cm × 38 cm Ø 24 cm400 lap / tekercs, 2 tekercs / gyűjtő
7087-2825 | Sontara®türkiz, 66 g / m228 cm × 25 cm Ø 20 cm400 lap / tekercs, 2 tekercs / gyűjtő
7087-280 | Sontara®türkiz, 66 g / m228 cm × 38 cm Ø 20,6 cm280 lap / tekercs, 2 tekercs / gyűjtő
7087-400 | Sontara®türkiz, 66 g / m228 cm × 38 cm Ø 24 cm400 lap / tekercs, 2 tekercs / gyűjtő
7087-500 | Sontara®türkiz, 66 g / m228 cm × 38 cm Ø 27,5 cm500 lap / tekercs, 2 tekercs / gyűjtő
7087-K | Sontara®türkiz, 66 g / m227 cm × 33,5 cm50 lap / csomag, 12 csomag / karton
73 g / m2TulajdonságMéretKiszerelés
7092 | Sontara®fehér, kreppelt 73 g / m228 cm × 38 cm Ø 24 cm400 lap / tekercs, 2 tekercs / gyűjtő
7092-K | Sontara®fehér, kreppelt 73 g / m227 cm × 33,5 cm50 lap / csomag, 10 csomag / karton
7092L2832 | Sontara®fehér, kreppelt 73 g / m228 cm × 32 cm100 lap / csomag, 5 csomag / karton
7092LST | Sontara®fehér, kreppelt 73 g / m251,5 cm × 60 cm100 lap / csomag
75 g / m2TulajdonságMéretKiszerelés
9051 | Sontara®fehér, 75 g / m228 cm × 38 cm Ø 44 cm700 lap / tekercs, 1 tekercs / gyűjtő
9051-K | Sontara®fehér, 75 g / m227 cm × 33,5 cm30 lap / csomag, 10 csomag / karton
9002 | Sontara®fehér, 75 g / m233,5 cm × 36 cm Ø 30 cm350 lap / tekercs, 1 tekercs / gyűjtő
78 g / m2TulajdonságMéretKiszerelés
6141 | Sontara®türkiz, kreppelt 78 g / m228 cm × 38 cm Ø 27 cm500 lap / tekercs, 2 tekercs / gyűjtő
6141-K | Sontara®türkiz, kreppelt 78 g / m227 cm × 33,5 cm50 lap / csomag 10 csomag / karton
6141-24 | Sontara®türkiz, kreppelt 78 g / m224 cm × 38 cm Ø 26cm400 lap / tekercs, 2 tekercs / gyűjtő
80 g / m2TulajdonságMéretKiszerelés
9030 | Sontara®türkiz, 80 g / m233,5 cm × 42 cm Ø 41 cm500 lap / tekercs, 1 tekercs / gyűjtő
9030-K | Sontara®türkiz, 80 g / m227 cm × 33,5 cm30 lap / csomag, 10 csomag / karton

Amiért minket választanak másokkal szemben

A közel 20 éves gyártói tapasztalatunknak és globálisan kiterjedt beszállítói láncunknak köszönhetően gyorsan és hatékonyan tudunk reagálni ügyfeleink valódi igényeihez. Folyamatainkban legfontosabb érték a célorientáltság. Mindig arra törekszünk, hogy pont azt és pont annyit nyújtsunk, amire ügyfelünknek szüksége van, ezért termékeinket kiemelkedő ár-érték arány mellett tudjuk kínálni.

Globális ellátási lánc

Globálisan kiterjedt beszállítói kapcsolataink lehetővé teszik a folyamatos kiszolgálást, még kihívásokkal teli időszakokban is!

Szakértelem

Munkatársaink kiemelkedő szakértelme és tapasztalata nagyban hozzájárul, hogy ügyfeleink minden esetben a megfelelő terméket válasszák az adott feladatra.

Optimalizált gyártás

Saját fejlesztésű gyártó gépeink és folyamatainknak köszönhetően gyorsan alkalmaszkodunk egyedi igénykhez, akár kisebb mennyiség esetén is.

Folyamatos árukészlet

Standard termékeink folyamatosan elérhetők, egyedi termékek esetén az első megrendelést követő néhány héten belül rendszeres készletre vesszük azokat.

Hosszútávú támogatás

Ügyfeleink támogatása nem ér véget az első vásárlást követően! Partnereink bármikor fordulhatnak hozzánk szakmai kérdésekkel vagy új igényekkel!

Kiszállítás

Saját autóink és szállítmányozó partnereink segítségével termékeinket az egész országban, és országhatáron túlra is kiszállítjuk!

Gyakori Kérdések

Miért van nekem szükségem speciális törlőkendőkre, nem elég egy mezei géprongy?

Attól függ! Ha a felület nem igényel semmilyen speciális kezelést, illetve nem számít a magas fokú hatékonyság, akkor sokak számára akár az újrahasznosított használt ruhák is megfelelőek lehetnek erre a célra. Természetesen ebben az esetben is ki tudjuk szolgálni vevőinket, több különböző géprongy típussal. 
Azonban ha a tisztítandó/kezelendő felület bármilyen szempontból speciális kezelést igényel, úgy a kívánt eredmény eléréséhez elengedhetetlen a megfelelő törlőkendő, ami így időt, energiát és ezáltal költséget spórol meg a felhasználónak. 

Miért nem találom a honlapon az igényemnek megfelelő terméket?

Termékkínálatunkban több, mint 500 ipari törléstechnikához tartozó standard cikk található, melyeknek közel 90%-a vevőink egyedi igényeihez lettek igazítva. A honlapunkon felsoroltak elsősorban a szélesebb körben népszerű, több parterünk által is használt termékek.
Amennyiben nem talál az igényeihez illeszkedő terméket online kínálatunkban, vegye fel velünk a kapcsolatot, írja le pontos igényeit, és mi a feladathoz illeszkedő legjobb megoldást tudjuk kínálni Önnek!

Mennyi időt kell várni egy adott rendelésre?

Standard termékeinket rendszeresen készletezzük, egyedi termék esetén változó, 3 héttől – speciális termék esetén akár -14 hétig is terjedhet.

Pontosan milyen törlőkendőket találok a CUIES-nél?

A CUIES Kft. kínálatában számos különböző anyagból készült törlőkendő található a 2-3 rétegű cellulóz (papír) törlőkendőktől, a mikroszálas törlőkön át, a speciális, úgynevezett nem szőtt textíliákból készült törlőkig/szűrőkig/felitatókig, melyek elérhetők különböző vastagságban, súlyban, színben, méretben és felülettel. Ezen felül kapcsolódó terméket is megtalál nálunk mint pl.: törlőkendő adagólók, tartók, kéztisztító paszták, tisztító szerek.
Az egyszerűség kedvéért honlapunkon csak a legnépszerűbb termékeinket mutatjuk meg, amik több, mint 500 standard cikkből álló termék-kínálatunkak csupán egy töredékét teszik ki. Ezért az igényeihez legjobban illeszkedő termék kiválasztásához mindenképpen érdemes felvenni velünk a kapcsolatot, hiszen szinte garantált, hogy tudunk megoldást kínálni a feladathoz!

Egyedi termék esetén mennyi a minimális rendelési mennyiség?

Ez minden esetben eltérő, mivel számos tényezőtől függ, pl.: milyen alapanyagból, milyen gyártástechnológiával készül, milyen méretben vagy kiszerelésben van szükség az adott termékre, milyen éves mennyiségre számíthatunk, illetve hogy van-e további speciális igény (pl. egyedi címke, speciális engedélyek beszerzése stb.). 
Ebből kifolyólag a minimum rendelési mennyiség minden esetben egyedi megállapodás alapján történik.

A kiszállítást is megoldható?

Természetesen! Saját autókkal illetve kiterjedt szállítmányozói kapcsolatokkal rendelkezünk, így termékeinket Magyarországon, továbbá az EU egész területére ki tudjuk szállítani, legyen szó néhány darabról vagy akár teljesen kamionos/konténeres mennyiségről!

Kapcsolat

Ha mindezt inkább írásban szeretnéd.